"Tető az együttlét fölött"
A Civil Kollégium regisztrált felnőttképzési intézmény. Számos engedélyezett programmal rendelkezünk, amelyet közösségi aktivisták, civil szervezetek tagjai és vezetői és szakemberek számára ajánlunk. A helyszín, Kunbábony, ahol résztvevő és tanár megfelelő körülményeket talál a közös gondolkodáshoz, egy -egy témában való elmélyüléshez, barátokozáshoz, tapasztalatcseréhez. Az épület a tanyaközpont iskolája volt, de a lakosság csökkenése miatt bezárták. Az 1990-es évek elején találtak rá közösségfejlesztők, a már leromlott állapotú épületre. A Civil Kollégium Alapítvány megvásárolta Kunszentmiklós Város Önkormányzatától, majd felújította azzal a céllal, hogy a közösségi munka során felmerülő képzési szükségletet kielégítse.
1997-től szép, kulturált környezetben, korszerű tanteremmel, kényelmes fürdőszobás szobákkal várjuk a résztvevőket.
18 év után, a sok-sok visszatérő közösség, szakember, civil aktivista visszajelzése alapján elmondhatjuk, hogy Kunbábony a közösségi munka szimbólumává vált, ahol mindig lehet újat tanulni, ismerősökkel és új emberekkel találkozni, ahonnét lehet ötletet, tudást, kapcsolatokat, jó érzéseket hazavinni.
Alapítványunk 1994-es megalakulása óta fő tevékenysége a felnőttképzés.
Képzéseink átfogó célja a helyi közösségek fejlődésének segítése, a közösségfejlesztés, közösségszervezés, a fenntartható fejlődés támogatása, a civil társadalom erősítése.
A Civil Kollégium Alapítvány, mint felnőttképző intézmény az új felnőttképzési törvény (2013. évi LXXVII. törvény) szerinti felnőttképzési engedéllyel rendelkezik.
Bővebb információ a képzések menü alatt.
A Képzési Központ, mint Közösségi ház
a helyi közösség rendezvényei
Kunbábony egy 370 fős kistelepülés, tanyabokor, amely közigazgatásilag Kunszentmiklóshoz tartozik.
A településen nincsenek közintézmények. Az itt élők Kunszentmiklósra járnak orvoshoz, szolgáltatásokat igénybe venni, óvodába, iskolába, többen dolgozni is. 1998 óta működik helyi egyesület a tanyabokorban. A Közösen Bábonyért Egyesület évente rendszeresen szervez közösségi rendezvényeket, amelyek egy részének a Civil Kollégium ad otthont. Ilyen rendezvények a Mikulás és az augusztus 20-i falunap, a szilveszteri mulatság . A környéken élők is szívesen jönnek ide, mert jó a hangulatot, kedvesek az emberek és szép a környezet. Az Egyesület a vezetőségi üléseket, közgyűléseket is itt tartja meg, mivel más közösségi hely nincs a településen.
civil szerveződések találkozói
Távolabbról is érkeznek ide időnként civil szervezetek, akik a közös ünneplést, vagy a szervezetfejlesztési alkalmakat rendezik meg Kunbábonyban. Rendszeres vendégünk a Pro Háló – egyik magyarországi közösségfejlesztő hálózat, az Élettér Közösség-és Településfejlesztő Egyesület Komáromból és a Közösségfejlesztők Egyesülete.
iskola találkozó
Évente helyt adunk a kunbábonyi iskolába járt diákok találkozójának is.
családi rendezvények, esküvők
A közösségi ház lehetőséget ad családi rendezvények: születésnapok, ballagás megtartására. Ezek mondhatjuk úgy is, hogy önkiszolgáló alkalmak, amikor a család maga végzi el a szervezési munkákat: berendezés, díszítés, vendégvárás. Ehhez a Civil Kollégium a helyet és az eszközöket adja.
Nagy életesemények helyszíne is volt már Kunbábony. Fiatalabb és idősebb pár is itt fogadott hűséget, vagy erősítette meg egymáshoz tartozását.
Ilyen alkalmak során rendelkezésünre állnak rendezvénysátrak, pavilonok a rendezvények szinvonalas lebonyolítása érdekében.
A Civil Kollégiumot mintegy egy hektáros parkos, erdős, gyümölcsös terület övezi, amely lehetőséget ad a képzések és közösségi események fizikai terének kiterjesztésére, nagyobb szabású rendezvények – nyári egyetemek, táborok, esküvők és más események – kényelmes és természetközeli megvalósítására.
A Közösségi Kert
Az öngyógyító kert nem pusztán arról szól, hogy zöldségeket termelnek benne, hanem az elfogadásról, közös tevékenységről is, a célok összehangolásáról, a csiszolódásról. Bár a kunbábonyi Civil Kollégium területén fekvő kert nem a hagyományos értelemben vett közösségi kert (azaz nincsenek parcelák), de mivel közösen művelik, ezért tökéletes lehetőség az összetartozás erősítésére.
A Szövetkezet harmadik éve kertészkedik itt, de minden évben kicsit más volt a stratégia. Idén újra nekiveselkedtek a vegyszermentes növénytermesztésnek, ami nem könnyű feladat, minden évben új kihívás elé állítja a csapatot.
Bővebben a kertről: