Egy sikeres adománygyűjtő kampány nyomán jelentősen haladt a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi képzési központjának akadálymentesítése.

Nagyon izgalmas crowdfunding kampányon vagyunk túl! A Civil Kollégium Alapítvány és az Önállóan lakni – közösségben élni csoport 2019. április 15-én indította el közös adománygyűjtő kampányát, melynek a célja az volt, hogy pénzt gyűjtsünk a kunbábonyi képzési központ akadálymentesítésére.

A Civil Kollégium Alapítvány képzési központja közel 20 éve fogadja a közösségfejlesztőket, közösségszervezőket, közösségi munkásokat, aktivistákat, hogy képzéseken, nyári egyetemeken vegyenek részt. Az alapítvány az utóbbi években egyre hangsúlyosabban foglalkozik fogyatékosüggyel is, ennek köszönhetően programjainkban egyre nagyobb számban vesznek részt kerekesszékes aktivisták. Fontosnak tartottuk, hogy a képzési központ – mely közösségi szakmai műhelyként funkcionál – akadálymentes legyen, így a mozgáskorlátozott résztvevők is élvezhessék a megvalósuló programokat, bentlakásos formában.

Az akadálymentesítés megvalósításához az alábbi fejlesztésekre volt szükség:

– akadálymentes ösvény és rámpa kialakítása: 253.000 forint + önkéntes munka

– akadálymentes szoba és a hozzá kapcsolódó fürdőszoba kialakítása: 148.000 forint + önkéntes munka

A fejlesztések megvalósításához szükséges minimum: 401.000 forint, az adjukössze.hu-n gyűjtött összeg: 391.000 forint.

Összesen 61-en támogatták a kampányunkat 2 és fél hónap alatt.

A legmagasabb adomány 40.000 forint volt, átlagosan 5000 forint körül adományoztak az emberek.

AKunbábonyi Tizek Közösségi Szövetkezet megépítette az akadálymentes ösvényt és rámpát, illetve kialakított egy akadálymentes fürdőszobát is. A beruházás megvalósult, a központ a jelenlegi formájában azonban még nem teljesen akadálymentes, így újabb fejlesztésekre lesz szükség annak érdekében hogy a képzési központ bárki számára használható legyen..

Remek hír és a kampány legnagyobb eredménye, hogy a 2019-es Országos Találkozón, június végén hat kerekesszékes aktivista tudott megszállni a helyszínen és részt venni a programokon a fejlesztéseknek köszönhetően.

Mátyás Lilla,
Molnár Zóra

0 Comments

Leave a reply

or

Log in with your credentials

or    

Bejelentkezés Facebook nélkül:

Forgot your details?