Kovács Tímea Éva – Peták Péter –Sebály Bernadett – Varga Máté:

Közösségszervezéssel a szociális tűzifáért

 

“2014 tavaszán fogalmazódott meg bennünk és a Civil Kollégium „Helyi ErőHelyi Forrás” közösségszervező programjában velünk együttműködő borsodbótai és olaszliszkai roma közösségi vezetőkben a gondolat, hogy érdemes volna közösségi alapon szerveződni a szociális tüzelő lehívásáért. Az előző esztendőben az említett települések egyikében sem mutatott hajlandóságot az önkormányzat arra, hogy megigényelje a szociális tűzifát, többek között a szétosztás nehézségeire hivatkozva. Világos volt tehát, hogy az igénylés benyújtásához szükség lesz valamilyen helyi szintű érdekérvényesítésre, és ennek sikere érdekében az emberek közötti együttműködés erősítésére. Így indult el az a közösségszervező folyamat, amit tűzifakampánynak kereszteltünk,és ami egy 2014 kezdetétől őszig tartó előkészítő szakasz után végül októberben egy mindössze két hétig tartó figyelemfelhívó érdekérvényesítő akciósorozattal tetőzött.”

A teljes cikk itt olvasható:

 

Továbbiak: http://tuzifakampany.wordpress.com

tuzifablog

Tags:
0 Comments

Leave a reply

or

Log in with your credentials

or    

Bejelentkezés Facebook nélkül:

Forgot your details?